A Chrono Cross-ban összesen 45 karaktert lehet irányítani a játék folyamán. Ennek az az előnye, hogy mindenki a saját kedvenceivel viheti végig a játékot. Emellett a legtöbb titok a játékban a karakterekhez kötött, a mellékküldetések nagyrészével a karaktereknek szerzünk specifikus fegyvert vagy varázslatot.
Itt most megpróbálom bemutatni a játék 45 karakterét: hogy csatlakoznak, illetve mennyire használhatóak harcban( ezt a harc dolgot nem kell komolyan venni: vannak erősebb és gyengébb karakterek de a játék mindenkivel végigvihető: emellett ha valakit sokat használsz kiderülhet róla hogy nem is annyira reménytelen mint amilyennek tűnik). Elég a rizsából kezdjünk bele Lone Knight teljes körű karakter leírásába (próbáltam nem lelőni a játékkal kapcsolatos poénokat annak aki még nem játszott vele):
Serge
Szféra: fehér
Hogy csatlakozik: Egyáltalán játszottál már a játékkal?
Képességek és hogy kapja meg:
3. Szint: Dash&Slash; automatikusan megkapja
5. Szint: Luminier; automatikusan megkapja
7. Szint: FlyingArrow; automatikusan megkapja
Spec fegyver: Mastermune
Hol lehet felszedni: na ez hosszú lesz…
Azután lehet felszedni, hogy elkezdted levadászni a sárkány isteneket. Karsh-sal a csapatban menj az isle of the damned re: itt találkozni fogsz Solt-ékkal: verd le őket és megkapod a memento pendantot. Ha ez megvan válts világot és menj a Mount Pyre-től északra található szigethez úgy, hogy Riddel a csapatban van. Itt megtalálod Dário-t aki a memento pendant és Riddel együttes jelenlétének a hatására visszaemlékszik arra, hogy ki is ő valójában. Sajnos az emlékeivel együtt a Masamune is visszatér.
A most következő harc a legnehezebb az egész játékban. A következő dolgokat tudom tanácsolni: ha csak nincs meg a black plate (a Black dragon god-tól lehet ellopni) NE használj Fehér varázslatot, mert egy durva ellentámadást indít ami tutira kinyírja a karaktert: ez gyakorlatilag használhatatlanná teszi Riddelt, mert az első fehér varázslat után Dario kinyírja. A fekete varázslatokra Recover-rel a többi szín varázslataira az ellentétes szín „gyengítő” elementjével válaszol (lo-res, bat-eye stb.). A taktika tehát adott: mindenkit pakolj fel gyógyítással, és nem fehér v.fekete elementtel aztán üsd és reménykedj, hogy nem nyír ki. Hosszú lesz de sikerülhet. Ajánlom inkább hogy elsőnek a fekete sárkányt győzd le és szerezd meg a Black mailt (könnyű mondani, de az meg a legerősebb sárkány). Ha megvan a Black mail akkor rakd fel Riddelre, vagy a fő karakterre és hasznáj vele fehér varázslatot, így az ellentámadás sebzés helyett gyógyítja. Még így is lehet, hogy fizikai ütéssel megöl valakit úgy hogy legyen nálad Revive. Ha legyőzted tiéd a fegyver. Nehéz de megéri a szenvedést, iszonyat erős, emellett több titokhoz is kell.
Leírás: Serge a játék főszereplője, és mint ilyen a disc 2-re már egyedül hadseregekkel képes elbánni. A képességei mind támadó jellegűek, az utolsó képességet próbáld ki az összes fegyverrel, mert a Serge mögött feltűnő alak megváltozik attól függően, hogy melyik fegyvert használod.
Kid
Szféra: piros
Hogyan csatlakozik: A sztori folyamán többször is felajánlja hogy csatlakozik. Mindenképpen csatlakozik azután hogy felépült a mérgezésből.
Képességek és hogy kapja meg:
3. Szint: Pilfer; automatikusan
5. Szint: RedPin; automatikusan
7. Szint: HotShot; szükséges hozzá hogy Serge visszanyerje a testét, és hogy nálad legyen a Masamune. Menj a Hermit Hideout-ba, menj be a fatörzsbe és beszélj Radius-szal illetve az öntudatlan Kiddel. A házban ahova kerülsz van a jobb felső sarokban egy gép itt üsd be hogy LARA (L1 ▲ R1 ▲)
és megkapod a HotShot elementet.
Speciális fegyver:-
Leírás: Kid tolvaj karakter, vagyis a pilfer képességével tud lopni, ezért ha máskor nem, legalább a főellenfelek ellen érdemes bent tartani a csapatban, vagy őt, vagy valamelyik másik tolvajt (a sikeres lopás esélye megegyezik egy 3. szintű támadás esélyével, úgyhogy ne lopj addig, amíg az nem elég magas). Egyébként semmiben sem kiemelkedő, harcban átlagos. Van egy közös támadása Mel-lel, illetve egy hármas közös támadása Serge-gel és Sprigg-gel.
Leena
Szféra: kék
Hogyan csatlakozik: Ne engedd Kid-et Cape Howl-nál csatlakozni, akkor beszáll a csapatba és hozza magával Poshult is.
Képességek és hogy kapja meg:
3. Szint: MaidenHand; Automatikusan
5. Szint: MaidneHeart; Automatikusan
7. Szint: MaidenFaith; A játék elején az „I will remember”, „We’ll never forget this day” és az „I’m Serge” válaszok közül legalább 2-nek stimmelnie kell. Mikor Serge visszanyerte a testét menj és beszélj Arniban a nagymamájával úgy hogy a csapatodban van.
Speciális fegyver:-
Leírás: Elég jó varázsló, az 5. szintű képessége hasznos, főként a játék vége felé. Van egy hármas-közös támadása Serg-gel és Razzly-val.
Poshul
Szféra: sárga
Hogyan csatlakozik: Add oda neki a játék elején a Heckran bone-t (Arni fogadó hátsó szobában az ágy alatt)
Képességek és hogy kapja meg:
3. Szint: K9-Ball; Automatikusan
5. Szint: DoggyDunnit; Automatikusan
7. Szint: Unleashed; miután Serge visszanyerte a testét, beszélj Leenával
Speciális fegyver:-
Leírás: Annak ellenére hogy egy nagy rózsaszín kutya harcban elég használható, de a mágikus képességei elég gyengék.
Mojo
Szféra: fekete
Hogyan csatlakozik: Beszélj Arniban még a játék elején a halásszal, aki ad neked egy amulettet. Ezt a tárgyat mutasd meg az a másik világban ugyanabban a házban lakó vallási fanatikusnak. Mikor távozni próbálsz Mojo leugrik az oltárról és csatlakozik
Képességek és hogy kapja meg:
3. Szint: VoodooDance; Automatikusan
5. Szint: Cartwheel; Automatikusan
7. Szint: HoodooGuru : Beszélj az otthoni világban a halásszal aztán menj a másik világba és beszélj a szentélyben a macskaszobrokkal
Speciális fegyver:-
Leírás: Elég gyenge karakter, a szférájában van sokkal jobb is. Ha használni akarod érdemes nem-támadó fekete varázslatokkal megpakolni.
Skelly
Szféra: fekete
Hogyan csatlakozik: Mikor Fossil Valleyben jársz az első alkalommal hazudd azt az őröknek hogy ti vagytok az ördögűzők: menj fel és egyezz bele a nagy sárkány fejből kipattogó koponya ajánlatába. Ezután össze kell szedned Skelly maradék darabjait amik szétszórva hevernek a másik világban
A darabok helye:
Pelvic Bone: Guldove-ban a kikötőben áll egy ember beszélj vele
Sturdy Ribs: a WaterDragonIsle- n szerezheted meg valmelyik ember/tündér-től
Angry Scapula: A Shadow Forest-ben ott ahol a naplót is megtalálod
Good Spine: Hydra Marshban egy kis barlangban
Mixed Bones: Isle of the Damned még az első képernyőn szintén egy barlangban.
Ha ez mind megvan menj terminába azon belül is a főtér jobboldalán álló házba. Skelly megkér hogy gyere vissza később és akkor csatlakozik. Tegyél így: menj ki és menj vissza egyből a házba beszélj Skellyvel aki ekkor csatlakozik.
Képességek és hogy kapja meg:
3. Szint: JugglerVein; Automatikusan
5. Szint: LoneBalloon; Automatikusan
7. Szint: OnARoll; beszélj Terminában a bárban a tulajjal azután hogy Serge visszanyerte a testét
Speciális fegyver:-
Leírás: Nem annyira erős mint amennyit szenvedni kell hogy összegyűjtsd. Minden esetre a csontváz bohóc számomra szimpatikus karakter volt, bár semmiben sem igazán jó.
Guile
Szféra: Fekete
Hogyan csatlakozik: Amikor megpróbálsz behatolni a Viper Manorba ő az egyik aki be tud vinni: Beszélj Korchával aztán vele ekkor csatlakozik és elvisz a Viper Manor tenger felöli bejáratához.
Képességek és hogy kapja meg:
3. Szint: WandaIn; Automatikusan
5. Szint: WandaSwords; Automatikusan
7. Szint: LightningRod; Automatikusan
Speciális fegyver:-
Leírás: Nagy kedvenc: erős varázsló, és a többi roddal harcoló karakterhez hasonlóan az ő legerősebb támadása is mindenkit sebez. A WandaIn nagyon jól sebez. Cserébe nagyon kevés varázslat hellyel rendelkezik alacsony szinten, magas szinten viszont neki van a legtöbb (7,8. szintű varázslat helyből akár 8-a is lehet). Van egy közös támadása Seffel.
Pierre
Szféra: Kék
Hogyan csatlakozik: Ő a második karakter aki be tud vinni a Viper Manor-ba. Zappa műhelyének hátsó szobájában van. Beszélj vele, utána menj ki és beszélj az udvaron rohangáló kölyökkel, végül add oda a medált Pierre-nek aki erre csatlakozik
Képességek és hogy kapja meg:
3. Szint: MedalSome; Automatikusan
5. Szint: FoiledAgain; Automatikusan
7. Szint: CyrusPunch; mutasd meg Pierre-nek a Prop Sword-ot (Dead Sea Ruins-ban lehet felszedni), miután Serge visszanyerte a testét. A Prop Sword átváltozik Hero’s sworddá, és megkapod a CyrusPunchot Pierrenek.
Speciális fegyver: Hero’s sword, shield (Viper Manor fegyverraktárában), medal. Ha mind a három nála van, a képességei nagyon megugranak, és a spec. Elementjei is sokkal látványosabbá és erősebbé válnak.
Leírás: Pierre nagyon állat karakter: csak rá kell nézni hogy az ember lássa mekkora looser (forditva van rajta a páncél!). Mindazonáltal a Hero felszerelés összegyűjtése után tényleg elég erőssé válik (nézd meg a spec. elementeket úgy, hogy rajta van az összes és úgy is, hogy nem), de addig… Ha akarsz pár jó pillanatot válaszd őt a Guile, Pierre, Nikki hármasból mert nem semmi ahogy bejuttat a Manorba.
Nikki
Szféra: Kék
Hogyan csatlakozik:
Képességek és hogy kapja meg:
3. Szint: GrandFinale; Automatikusan
5. Szint: ChillOut; Automatikusan
7. Szint: LimeLight; Beszélj az otthoni világ Nikkijével, azután hogy felszabadítottad Marbule-t.
Speciális fegyver:-
Leírás: Nem túl erős karakter, és emellé még lassú is (csak 0.9 staminát regenerál). Másfelől viszont tetszenek a támadásai, és egész jó gyógyító. Van egy közös támadása Miki-vel.
Korcha
Szféra: kék
Hogyan csatlakozik: Csatlakozik ha beleegyezel hogy megmented Kidet.
Képességek és hogy kapja meg:
3. Szint: Headbutt; Automatikusan
5. Szint: Hook&Sinker; Automatikusan
7. Szint: BigCatch; miután Serge visszanyerte a testét, menj vele vissza oda ahol először találkoztál vele, nézd meg a polcokat és a lefedett akváriumut, beszlj az eladóval, aztán beszélj a sellővel.
Speciális fegyver:-
Leírás: Teljesen átlagos karakter, semmiben se túl jó. Ha használni akarod akkor főként a gyógyítást bízd rá.
Greco
Szféra: piros
Hogyan csatlakozik: azután hogy Kid megbetegszik menj Terminába, le a temetőbe a kis faházba, és kérd meg hogy csatlakozzon.
Képességek és hogy kapja meg:
3. Szint: ClothesLine; Automatikusan
5. Szint: Flip-Flop; Automatikusan
7. Szint: GraveDigger; menj az otthoni világban ugyanarra a helyre ahol felszedted, és beszélj az öregasszonnyal.
Speciális fegyver:-
Leírás: Lassú de erős, viszont még így is gyengébb jó pár karakternél. Egyébként a pankrátor pap ötlet elég jópofa, egy ideig használtam, de aztán találtam jobbat.
Macha
Szféra: piros
Hogyan csatlakozik: Ne vállald el Kid megmentését Terminában csatlakozik.
Képességek és hogy kapja meg:
3. Szint: Bottom’sUp; Automatikusan
5. Szint: Folding; Automatikusan
7. Szint: DirtyDishes; Automatikusan
Speciális fegyver:-
Leírás: Pont olyan erős, mint amit egy háziasszonytól elvársz. Nos talán egy kicsit erősebbet üt.
Glenn
Szféra: Zöld
Hogyan csatlakozik: Miután Macha csatlakozott menj Termina bejáratához és beszélj vele, mikor megpróbálsz elhajózni felajánlja, hogy csatlakozik.
Képességek és hogy kapja meg:
3. Szint: Dash&Gash; Automatikusan
5. Szint: SonicSword; Automatikusan
7. Szint: Dive&Drive; Automatikusan
Speciális fegyver: Einlazer, megkapod miután legyőzted Garai-t.
Leírás: A legjobb karakter a főszereplő után, ugyanolyan erős csak lassú, és talán nem varázsol olyan jól (viszont mivel zöld szférájú, kiváló gyógyító), emellett minden képessége csak 1 ellenfélre hat. Az Einlazer majdnem olyan erős mint a Mastermune, de sokkal egyszerűbb megszerezni. Van egy közös támadása Serge-gel, amit már a játék elején lehet használni, és elég erős. Én az első pár végigjátszás alatt nem tudtam felszedni, mert mindig elvállaltam Kid megmentését…
NeoFio
Szféra: zöld
Hogyan csatlakozik: Kid megmérgezése után Guldove-ban beszélj a kocsmában a törpével (úgy néz ki, mint egy részeg sisak ami orrot és végtagokat növesztett), megkapod tőle a green tinkler nevű tárgyat. Használd ezt a másik világ Hidra Marsh-ban és akkor a növények, ahelyett hogy pofáncsapnak átengednek. Keresd meg a Sparkle of Life-ot, majd használd a Viper Manor tetején, a kis tóban nyíló virágon.
Képességek és hogy kapja meg:
3. Szint: PopPopPop; Automatikusan
5. Szint: SlurpSlurp; Automatikusan
7. Szint: BamBamBam; az otthoni világ Ski Dragon Isle-n beszélj azzal a masszával ami ott van aztán menj fel a hegyre, gyere vissza le beszélj többször újra a masszával, amíg ki nem köpi a lepkét amit megevett.
Speciális fegyver:-
Leírás: A törpék ellen nagyon jó, főként a spec elementje miatt ami mindenkire hat. Egyébként nem használtam sokat, de mivel zöld ő is elég jó gyóygító lehet, és alapból is elég erős harcos.
Luccia
Szféra: Fekete
Hogyan csatlakozik: Ott ahol fel lehet szedni NeoFio-t beszélj vele majd kövesd a laborba és beszélj vele ismét.
Képességek és hogy kapja meg:
3. Szint: Pin-upGirl; Automatikusan
5. Szint: Mix&Match; Automatikusan
7. Szint: TestAmeoba; A Viper Manor csatornáiban beszélj a zöld amőba szerű lénnyel (Egy külön kis „cellában” van keresgélj csak)
Speciális fegyver:-
Leírás: Átlagosnál kicsit jobban varázsol és elég sok varázslat helye van. A spec képességei viszont elég bénák.
Razzly
Szféra: zöld
Hogyan csatlakozik: vállald el Kid megmentését. Az otthoni világ Hidra Marsh-ban van, engedd ki a ketrecéből utána megkell küzdened az őt fogva tartó polippal.
Képességek és hogy kapja meg:
3. Szint: Raz-Star; Automatikusan
5. Szint: Raz-Heart; Automatikusan
7. Szint: Raz-Flower; Legyen a csapatban, amikor megvered a HiHo tankot, utána beszélj Rosettával és engedd meg hogy ott maradjon a szigeten.
Speciális fegyver:-
Leírás: Egész jó varázsló és jól használható a törpék ellen. Rod a fegyvere úgyhogy a 3. támadása mindenkit sebez.
Pip
Szféra: fehér/változó
Hogyan csatlakozik: Mikor először jársz a Viper Manor-ban nyisd ki a ketrecét. Később Fargo hajójának raktárában megtalálod, később Lynx-szel ugyanitt csatlakozik.
Képességek és hogy kapja meg:
3. Szint: Pounce; Automatikusan
5. Szint: Soothe; Automatikusan
7. Szint: változó, lásd leírás
Speciális fegyver:-
Leírás: Pip egy idő után megváltozik attól függően hogy milyen varázslatokat használsz. Ha túlnyomórészt jó (kék, zöld, fehér) varázslatokat használsz Angel Pip, ha több rossz varázslatokat használsz, Devil Pip lesz belőle. Ezután mikor Serge visszanyert eredeti alakját megint tovább tud fejlődni. Ha amikor a csapatban volt mindkét alkalommal túlnyomórészt jó varázslatokat használtál, Archangel Pip, ha rosszakat Archdevil Pip, ha pedig első átalakulásakor jókat, utána rosszakat, vagy fordítva, akkor Archtype Pip lesz belőle. Amikor átalakul megnőnek az értékei, és az utolsó átalakulásakor megkapja a 7.szintű spec képességet, alakjától függően (Hell’sFury, HeavenCalls, CannonCannon). A formályától függően ha ördög fizikai erőre, ha angyal a varázslásra fog koncentrálni, az archtype mind a kettőre. A színe attól függ, hogy a legutóbbi átváltozása előtt milyen színű varázslatból használtál a legtöbbet.
Doc
Szféra: kék
Hogyan csatlakozik: ne mentsd meg Kidet, a felépülése után kérd meg a dokit hogy csatlakozzon.
Képességek és hogy kapja meg:
3. Szint: HighFive; Automatikusan
5. Szint: Gnarly; Automatikusan
7. Szint: HealShower; mutasd meg neki a medicin bookot, amit a Tower of Geddon ban találsz
Speciális fegyver:-
Leírás: Az utolsó képessége nagyon durva, és orvoshoz méltóan jól is gyógyít, emellet a stílusa (szörfdeszkás orvos) nagyon ott van.
Mel
Szféra:
Hogyan csatlakozik: vállald el Kid meg gyógyítását, miután kid meg gyógyult, ragaszkodj hozzá hogy szerezzük vissza a varázslatait Mel-től. Tegyünk így aztán később látogassuk majd meg ismét Guldove-ban és kérjük meg hogy csatlakozzon.
Képességek és hogy kapja meg:
3. Szint: Snatch; Automatikusan
5. Szint: Doodle; Automatikusan
7. Szint: Tantrum; Automatikusan
Speciális fegyver:-
Leírás: Egy másik tolvaj karakter, kb. olyan erős mint Kid. A bumerángja miatt a legerősebb támadása mindenkin sebez. Van egy közös támadása Kid-del.
Lynx
Szféra: fekete
Hogyan csatlakozik: Automatikusan
Képességek és hogy kapja meg:
3. Szint: GlideHook; Automatikusan
5. Szint: FeralCats; Automatikusan
7. Szint: ForeverZero; Automatikusan
Speciális fegyver: -
Leírás: Nagyon jó karakter, sok HP, nagyot üt, jól varázsol stb., emellett a Forever Zero a legjobb támadás amit a játékban láttam (főként az effektje nagy, szerintem…) soha ne szedjük ki a csapatból.
Sprigg
Szféra: zöld
Hogyan csatlakozik: Automatikusan
Képességek és hogy kapja meg:
3. Szint: Nincs
5. Szint: Doppelgang; Automatikusan
7. Szint: Nincs
Speciális fegyver: ”WightKnight”
Leírás: Alapból pont olyan harci potenciállal rendelkezik, mint amit egy zöld, párszáz éves nagymamától elvársz. A doppelgang képességével viszont képesfelvenni bizonyos szörnyek alakját. Új erősebb szörnyeket úgy tudsz felszedni hogy vele, vagy egy olyan karakterrel adod be a kivégző ütést akin Forget-Me-Not-Pot van. Ezek a szörnyek brutális varázslatkat tudnak és a találati esélyük is elég magas (a legerősebb támadásuké is legalább 80%).
Mindenképp szerezd meg: átlagos szörnyek:
2D-s szörny a Temporal Vortex-ben (BlackHole)
A szigonyos szörny a Viper Manor csatornáiban.(vigor; ez az egyik legerősebb varázslat)
Speciális szörnyek: WightKnight: ezt az alakot az isle of the damneden lehet megszerezni és érdemes még a Garai elötti harcban így tenni mert bivaly erős és jól fog jönni. A módszer a következő: a Garai előtti képernyőn van egy járat lefelé, ahol nincs semmi más csak egy rozsdás színezetű lovagi páncél lovagi. Csalogass ide egy Will-o-Wisp- et és győzd le a páncél előtt: a robbanás felégeti a páncélt. Ezután próbálj meg beszélni vele, mire rád támad. Verd le, Sprigg adja be az utolsó ütést és már meg is van. Ez az alak nagyon durva, fekete szférája van, brutálisakat üt (a legerősebb támadás találati aránya 90% alapból, és emellé még jól is sebez). Főként az egész csapatot erősítő és minden ellenfelet gyengítő képességei vannak.
Flea, Ozzy, Slash: New Game+ játék alatt a Bend of Time-ban (ez a hely egyébként jó még az alapjátékban új formák szerzésére) kinyílik a nagy kapu: Slash Flea és Ozzy ott bent várnak rád, verd le őket Spriggel és tiéd az alakjuk.
A harchoz annyi segítséget adok, hogy védd be magad berzerk ellen, különben az embereid egymást fogják kinyírni. Slash jó harcos, Flea varázsló, Ozzy pedig a védelmet látja el. Slash formában van egy közös támadása Kiddel és Serggel. Én elég sokat használtam, mert a szörny-alakok miatt nagyon rugalmas harcban.
Harle
Szféra: Fekete
Hogyan csatlakozik: Automatikusan
Képességek és hogy kapja meg:
3. Szint: MoonBeams; Automatikusan
5. Szint: MoonShine; Automatikusan
7. Szint: Lunaretic; Automatikusan
Speciális fegyver:-
Leírás: Nagyon jó karakter főleg mágia és védekezés terén. Viszont Lynx-el együtt fekete szférája van, és a játékban amikor megszerzed még nincs elég fekete varázslatod, aztán nagyon gyorsan elhagyja a partit. Nekem az egyik személyes kedvencem.
Radius
Szféra: zöld
Hogyan csatlakozik: Automatikusan
Képességek és hogy kapja meg:
3. Szint: LongShot; Automatikusan
5. Szint: QuickDraw; Automatikusan
7. Szint: VitalEnergy; Automatikusan
Speciális fegyver:-
Leírás: Nagyon jó fej az öreg, és amikor felveszed még jól is jön, de hamar találsz nála erősebbet is. Van egy közös támadása Viperrel ami elég erős, és jól is néz ki
Zappa
Szféra: vörös
Hogyan csatlakozik: otthoni világ Terminában beszélj vele. Amikor csatlakozik hozza magával a Smith Spirtet amivel mindenhol tudsz fegyvert kovácsolni.
Képességek és hogy kapja meg:
3. Szint: HammerBlow; Automatikusan
5. Szint: HammerThrow; Automatikusan
7. Szint: BallsOfIron
Speciális fegyver: Master Hammer: Marbule-on lehet megvenni azután, hogy legyözted a Fekete sárkányt, egy demi-től, ott ahol megküzdőttél a sárkánnyal.
Leírás: Jó nagyot üt, és a csapatban kell lennie hogy tudj rainbow tárgyakat csinálni. Persze mágiában nem valami nagy, és lassú is, de végül is mit vársz egy kovácstól?
Van
Szféra: zöld
Hogyan csatlakozik: Az otthoni világ Terminájában menj oda ahol a másik világban egy hatalmas kastély állt. Beszélj Gogh-gal és Van-nal, Majd a behajtó által feltett kérdésre válaszold azt hogy igen a FF-et keressük
Képességek és hogy kapja meg:
3. Szint: JumpThrow; Automatikusan
5. Szint: WetPaint; Automatikusan
7. Szint: PiggyBoink; Automatikusan
Speciális fegyver:-
Leírás: A PiggyBoink támadását erősítheted azzal, ha pénzt raksz Van malacperselyébe, ami a szobájában van minél több pénzt raksz bele annál többet sebez, viszont nő az esélye hogy e persely eltörik: ez ugyan dupla sebzést okoz, de kezdheted elölről a persely feltöltését. A bumerángja miatt a legerősebb támadása mindenkin sebez. Ha használod pakold meg gyógyítással.
Funguy
Szféra: sárga
Hogyan csatlakozik: Funguy Shadow Forestben a vízesés alatti barlangban van: adni kell neki egy speciális gombát amit Lisa (a Terminai elment árus lány) apjától szerezhetsz meg. Az apa bajba került a Viper Manor alatti barlang rendszerben. Két eset lehetséges: 1 amikor itt voltál odagörgetted a Lyuk elé a követ így megakadályozva hogy bolhák kiugráljanak onnan. Ez esetben keress egy bolhát és ugraszd be a lyukba (hagyod abba a röhögést te kis perverz).
2. Nem görgetted a lyuk elé a követ: ebben az esetben csak le kell verned egy Wight-ot ami a lyuk előtt áll.
Képességek és hogy kapja meg:
3. Szint: LumberJack; Automatikusan
5. Szint: SporeCloud; Automatikusan
7. Szint: Myconids; miután Serge visszanyerte a testét menj vissza od ahonnan felvetted és vizsgáld meg a falat. Válaszd azt hogy Funguy ne egye meg a gombákat, erre azok „papa” kiáltással csatlakoznak hozzá ennek a képességnek a formájában.
Speciális fegyver:-
Leírás: Nagyon erős harcos, nagyot üt és sok Hp-ja, jó védelme van. Emellett a spec képességei is jól sebeznek. Csak ne nézne ki olyan hülyén…
Norris
Szféra: Sárga
Hogyan csatlakozik: Automatikusan
Képességek és hogy kapja meg:
3. Szint: SpiralRay; Automatikusan
5. Szint: SunShower; Automatikusan
7. Szint: TopShot; miután kimentetted Riddelt, a másik Norris szól hogy gyere vissza később. Tegyél Így és megkapod a TopShotot.
Speciális fegyver:-
Leírás: Norris elég jó harcos, fizikailag erős, sok varázslathellyel, ráadásul odaadhatod neki Starky fegyverét, ami még egy kicsit erősít rajta. Van egy közös támadása Grobyc-kal.
Draggy
Szféra: piros
Hogyan csatlakozik: Fossil Valley-ben van egy tojás amit egy madár őriz: ezt vidd a Fort Dragonia-i keltetőbe, és használd a középső keltetőn
Képességek és hogy kapja meg:
3. Szint: CoughDrop; Automatikusan
5. Szint: CoughMix; Automatikusan
7. Szint: BigBreath; Menj vissza oda ahol találtad a tojást és beszélj a nagy sárkány koponyával
Speciális fegyver:-
Leírás: Sokkal erősebb mint amilyennek látszik: nagyot üt és sok varázslat helye van, sok HP-val. Van egy közös támadása Leah-val.
Irenes
Szféra: kék
Hogyan csatlakozik: otthoni világ marbule-on pihenj az első házban (ha nem megy beszélj Tomával) Éjjel menj ki és nézd meg hogy mi csapja a zajt. Később az SS Zelblessen csatlakozik ha beszélsz vele (ehhez el kell fogadni Nikki megbízását)
Képességek és hogy kapja meg:
3. Szint: WaterBreath; Automatikusan
5. Szint: MerMelody; Automatikusan
7. Szint: SirenSong; miután felszabadítottad Marbule-t menj be a házakba és beszélj mindenkivel, az egyik embertől megkapod.
Speciális fegyver:-
Leírás: Jó varázsló, borzalmasan harcos, és német akcentus a főbb jellemzői, ha effektíven akarod használni pakold meg CureAll-lal
Sneff
Szféra: Sárga
Hogyan csatlakozik: Miután leleplezted hogy Fargo csal, és megverted szerencsejátékban, Sneff bűvész showja után kövesd az öltözőbe, és kérd meg hogy csatlakozzon
Képességek és hogy kapja meg:
3. Szint: BigDeal; Automatikusan
5. Szint: HPShuffle; Automatikusan
7. Szint: SwordTrick; Automatikusan
Speciális fegyver: Cards of truth, valahol a Terra Tower ben van egy ládában.
Leírás: A HPShuffle összekeveri a HP-számjegyet: ügyesen használva elég jó gyógyítás. Jó varázsló és a kezdő fegyvere elég erős, nyugodtan add oda valakinek ha nem használod. Van egy közös támadásaSneffel, És két elég randa kapafoga.
Janice
Szféra: piros
Hogyan csatlakozik: Verd meg a Grand Slam tornán háromszor a mulatóhajón. Itt a Spriggel befogott szörnyeket kell használnod, a nyerő taktika hogy használj élőholt szörnyeket (Wight, Crossbones) mert ezek tudnak olyan varázslatokat amik egyből kinyírnak egy szörnyet. Próbálkozz előbb utóbb sikerül.
Képességek és hogy kapja meg:
3. Szint: Beatit; Automatikusan
5. Szint: 24Carrots; Automatikusan
7. Szint: What’sUpDoc; A bend of time-ban beszélj a piros izével
Speciális fegyver: Beta Carotine, egy dobozban a terra towerben.
Leírás: Beta Carotine-nal nagyot üt, egyébként szerintem hülyén néz ki úgyhogy nem használtam.
Karsh
Szféra: Zöld
Hogyan csatlakozik: Termina fogadóban választhatsz Karsh és Zoah közül, vagy később automatikusan.
Képességek és hogy kapja meg:
3. Szint: DragonRider; Automatikusan
5. Szint: AxialAxe; Automatikusan
7. Szint: Axiomatic; győzd le Soltékat az isle of the damneden
Speciális fegyver:-
Leírás: Nagyon jó harcos sok HP-val. Ha valamiért nincs meg Glenn őt nyugodtan használhatod helyette, jól gyógyít. Van egy közös támadása Zoah-val
Zoah
Szféra: sárga
Hogyan csatlakozik: Termina fogadóban választhatsz Karsh és Zoah közül, vagy később automatikusan.
Képességek és hogy kapja meg:
3. Szint: DragonRider; Automatikusan
5. Szint: SweepAtack; Automatikusan
7. Szint: Toss&Spike; Zoah szobályában van egy doboz amit csak ő tud kinyitni: ebben a dobozban van az element
Speciális fegyver:-
Leírás: Látszik rajta hogy ő a legizmosabb karakter a játékban, mágiában nem annyira nyerő. Előnye továbbá amellett hogy MINDIG ÍGY BESZÉL, hogy van egy közös támadása Karsh-sal
Orcha
Szféra: piros
Hogyan csatlakozik: Automatikusan
Képességek és hogy kapja meg:
3. Szint: SpiceOfLife; Automatikusan
5. Szint: MisteryMenu; Automatikusan
7. Szint: DinnerGuest; otthoni világ arnijában beszélj a csapossal miután Serge visszanyerte a testét
Speciális fegyver:-
Leírás: Semmi különös, bár van néhány jópofa támadása.
Grobyc
Szféra: Fekete
Hogyan csatlakozik: Automatikusan
Képességek és hogy kapja meg:
3. Szint: RocketFist; Automatikusan
5. Szint: HairCutter; Automatikusan
7. Szint: DarkBurst; Chronopolisban van egy koporsó alakú doboz, csak Grobyc tudja kinyitni.
Speciális fegyver:-
Leírás: Jó harcos, ha fekete szférájú harcos kell válaszd őt. Van egy közös támadása Norris-szal.
Riddel
Szféra: fehér
Hogyan csatlakozik: Automatikusan
Képességek és hogy kapja meg:
3. Szint: SnakeEyes; Automatikusan
5. Szint: SnakeSkin; Automatikusan
7. Szint: SnakeFangs; Dario legyőzése után
Speciális fegyver:-
Leírás: Eszement jó varázsló, sajnos minden spec elementje védekező jellegü, de nem baj rakj rá pár HolyLight-ot v. Ultranovát, meglásd máris jobb lesz. Az utolsó képessége elég jól jön, mert erős fehér varázslatot keveset lehet találni. Fegyvernek rod-ot használ.
Fargo
Szféra:kék
Hogyan csatlakozik: Automatikusan
Képességek és hogy kapja meg:
3. Szint: Pillage; Automatikusan
5. Szint: CannonBall; Automatikusan
7. Szint: Invincible; Nikki koncertje után kapja meg
Speciális fegyver:-
Leírás: A legjobb tolvaj karakter, mivel a színe miatt gyógyítóként is beválhat.
Sajnos támadásban nem olyan jó, de hosszú ideig csak ő tud lopni a csapatban.
Viper
Szféra: Sárga
Hogyan csatlakozik: Automatikusan
Képességek és hogy kapja meg:
3. Szint: G-Force; Automatikusan
5. Szint: AirForce; Automatikusan
7. Szint: FlagBearer; miután Serge visszanyerte a testét beszélj a fogadóssal Terminában, úgy hogy Viper a csapatban van. Ő megnyit egy titkos helységet ahol a falon egy zászló van. Vizsgáld meg a a zászlót és megkapod a FlagBearert, meg egy Dragon’s Gloryt. Itt egyébként van egy hiba: menj ki a szobából aztán menj be újra vizsgáld meg a csupasz falat ott ahol a zászló volt és megint megkapod mind a két tárgyat.
Speciális fegyver: Viper’s Venom: Menj be Viper dolgozószobájába (a szekrény mögött) és kutasd át a szobát: taálni fogsz egy levelet amin rajta van hogy mit kelle tenni a kardot védő csapdák hatástalanításához: tegyél úgy és tied a nagy darab kard
Leírás: Nekem Viper az egyik kedvenc szereplőm nem is tudom miért… Zoah erősebb nála de Viper jobban varázsol (a FlagBearer nagyon durva), és van egyközös támadása Radiusszal.
Marcy
Szféra: kék
Hogyan csatlakozik: Automatikusan
Képességek és hogy kapja meg:
3. Szint: Cat’sCradle; Automatikusan
5. Szint: StringPhone; Automatikusan
7. Szint: WebSurfer; Automatikusan
Speciális fegyver:-
Leírás: Passz… Marcyt egyáltalán nem használtam, de elméletileg jó harcos, és mivel kék gyógyításra is használható.
Miki
Szféra: piros
Hogyan csatlakozik: Nikki koncertje után beszélj vele a Zelbless éttermében.
Képességek és hogy kapja meg:
3. Szint: HeadBopper; Automatikusan
5. Szint: SexyWink; Automatikusan
7. Szint: DanceOn Air; Automatikusan
Speciális fegyver:-
Leírás: Annak ellenére hogy szőke nő (beszélgettesd a másik énjével) egész jól varázsol és a közös támadása Nikkivel elég kemény. Nekem jobban bejött mint a női karakterek nagy része, talán a ruhája miatt.
Leah
Szféra: sárga
Hogyan csatlakozik: Automatikusan
Képességek és hogy kapja meg:
3. Szint: RockThrow; Automatikusan
5. Szint: TailSpin; Automatikusan
7. Szint: TripleKick; Automatikusan
Speciális fegyver:-
Leírás: Erős fizikailag, de nem túl jó varázsló. Ha fizkai erőre van szükséged ő a te ősembered. Van egy közös támadása Draggyval
Steena
Szféra: fehér
Hogyan csatlakozik: Automatikusan
Képességek és hogy kapja meg:
3. Szint: Diera’sShadow; Automatikusan
5. Szint: Hydra’sShadow; a másik világ Hydra Marshban ess le oda ahol megküzdöttél azzal a polippal még az ellenszer keresése közben. Megjelenik egy törpe szelleme ami megidézi a DeHydrate-et. Verd le és tied a képesség.
7. Szint: Vidd El Steenát Garai sírjához
Speciális fegyver:-
Leírás: Gyengébb varázsló mint Riddel, de nagyobbat üt és képességei mind támadó jellegűek. Azért azt ne várd hogy mindenkit lekaszaboljon.
Orlha
Szféra: Kék
Hogyan csatlakozik: Mutasd meg neki a Blue Broch-t miután Serge visszanyerte a testét
Képességek és hogy kapja meg:
3. Szint: MultiPunch; Automatikusan
5. Szint: PunchDrunk; Automatikusan
7. Szint: SisterHoods; vidd el az otthoni világ Guldovjába és menj be vele a rendelőbe
Speciális fegyver:-
Leírás: Nagyon jó karakter, erős harcos és varázsló, na meg elég magas az elkerülése. Kicsit amolyan női részeges karate mester. Én sokat használtam
Turnip
Szféra: zöld
Hogyan csatlakozik: használd az Ice Gun-t a kis kiégett területen a Hertmit’s Hideout előtt majd az otthoni világban vidd el ugyanoda Poshult aki kiássa neked,
Képességek és hogy kapja meg:
3. Szint: VegeChopper; Automatikusan
5. Szint: VegeMight; Automatikusan
7. Szint: VegOut; Automatikusan
Speciális fegyver:-
Leírás: Most komolyan mit vársz egy répától? Talán gyógyításra jó lehet, de én másra nem használtam. Van egy közös támadása NeoFio-val